2010. december 28., kedd

Tron james

Hiába no, aki celeb, az celeb! :)
Így utólag már bevallhatom, igen, játszottam a Tron filmben, íme:

2010. december 27., hétfő

Eplény SkiAréna 2010 12 27

Photoshop őrületek






Időzített bomba

Jeff Bridges, Tommy Lee Jones, Forest Whitaker... kell ennél több? Kell! Egy jó zene! Itt ezt a U2 szolgáltatja, szóval erre sem lehet panasz! Már a felhozatalból sejtettem hogy jó film lesz, és nem csalódtam! Igaz nem mai darab, 1994-es.
Bostonban egy bomba hatástalanításához hívják Jeff-et, aki megszokott profizmussal el is végzi feladatát. Közben egy másik szálon Tommy épp szabadul a börtönből, mikor meglátja Jeff-et az újságok címlapján. Mint később kiderül, régről ismerik egymást, s mivel Tommy épp Jeff miatt ült (legalábbis saját felfogása szerint), hát most bosszút forral ellene.
Megkezdődik a macska-egér harc: ki a jobb: a bombagyáros, vagy a hatástalanító?
Jó kis kikapcsoló akciófilm. Semmi CGI, semmi faxni. Igazi fasza kis 90'-es évekbeli film. Én ajánlom!
Imbd: 5,9/10 (10.914)
Saját: 6,2/10
Érthetetlen módon a trailer alatt NEM U2 szól, ez hiba. Jobban illett volna alá, akárcsak a filmben.

2010. december 26., vasárnap

Outlaw

Több szálon indulnak az események. Egy katona hazatér a háborúból, egy egyetemistát keményen helybenhagynak huligánok, egy ügyvédnek megölik a terhes feleségét, egy tőzsdeügynöknek ellátják a baját...
Egyikük sem tudja magát túltenni a dolgokon...de aztán az útjaik összefutnak. A katona segítségével bosszút forralnak a nekik ártóknak. Kénytelenek a maguk kezébe venni a dolgokat, mert a rendőrségben nem bízhatnak.  Korrupt zsaruk, bűnözőket védő törvény. Csak magukban bízhatnak, ha igazságot akarnak szolgáltatni ebben a romlott világban.
Úgyhogy megkezdődik a leszámolás. Ami kicsit gyöszösen indul...elvégre nem bűnözőkről beszélünk, hanem hétköznapi emberekről. Ez tetszett a filmben, hogy nem próbálta a figurákat komolyabbra venni, mint ahogy azt egy átlag embertől elvárnánk.
A film kicsit talán lapos is ezért, hisz nem rambókról szól, hanem elkeseredett kispolgárokról. Épp annyira kemény, hogy totál hihető az egész. Kevésbé tetszett volna, ha egyből terminátorok lettek volna.
Nos bosszú hadjáratuk nem épp egy sima sétagalopp, de egyre inkább csapattá válnak. Talán már kiszállás sincs.... De nagy fába vágták a fejszéjüket, mert a rendszer kikezdhetetlen. Hiába a rosszak ellen álltak össze, a törvény szerint mégiscsak bűnözők. S mivel a törvény és az alvilág szálai szorosak, hát a törvény minden szigorával üldözőbe is veszik őket.
Nagy negatívumja a filmnek, a kamerakezelés! Próbál kézikamerás érzést kelteni, de mű az egész. Rángatott kamera, folytonos ki-be zoom. Ehhez a filmhez jobban illett volna egy normál kameraállás.
Ettől függetlenül a történet nekem tetszett! Életszagú is lehetne.
Imbd: 5,9/10 (6.589)
Saját: 6,5/10

2010. december 25., szombat

Deadland

Egy post apokaliptikus, utópia a film. Kicsit "the walking dead" érzéssel, persze zombik nélkül, kicsit pedig olyan "the road" érzéssel...
A film úgy kezdődik, hogy egyszercsak valami fényes "izék" kezdenek hullani az égből....bombák. Hamar lenullázódik amerika...
Aztán snitt!
5 évvel később.... Főhősünk még mindig életbenhitt feleségét keresi, akivel a támadás napján épp nem voltak valami jóban. Talán ezért egy kicsit lelkiismeretfurdalása van. De nem adja fel.
Kemény világ ez, katonákkal, haramiákkal, kemény "újvilág" képpel, mítoszokkal teli nyomasztó színtelen tájjal. Hosszú útja során magannyi kalandba keveredik a főhősünk, aki segítőre is talál, meg ellenségekre is. De a célját nem adja fel: megtalálni a feleségét. S akkor megcsillanik a remény: lehet hogy tényleg él még!
Nem mondom ebben a témában gyártottak már jobb filmeket is, de azért nem olyan rossz ez sem. 
Imbd: 4,1/10 (209) igeeen, 209-en szavaztak csak rá eddig, pedig 2009-es film! :)
Saját: 4,9/10

13

Egy szám. Vajon mi lehet? :) Így voltam anno a 9 c. filmmel is :)
A film elég laposan indult...de végülis megérte türelmesnek lennem az elején!
Szóval az elején olyan hétköznapi minden. Egy fiatal villanyszerelő fusizás közben azonban kihallgatja munkaadóját, amint sok pénzről beszél, amit egy nap alatt lehet megkeresni. Fingja sincs miről van szó, de mikor a tulaj túladagolásban ottmarad a fotelban, ellopja a levelet, ami a nagy pénzzel kecsegteti. Felkerekedik hát, s úgy gondolja helyettesíteni fogja a címzettet. Hamar kiderül, hogy a meló nem éppen szokványos. Egy fogadáson kell részt vennie. Nagypénzű emberek játszatnak velük orosz rulettet...kiszállni pedig nem lehet. Aki elkezdte, be is kell fejezze! 
Kemény, nem túl akciódús film, ami valószínűleg könyvben lehet a legjobb, a film nem tudja átadni teljesen a játékok érzéseit, szenvedését. De azért nem rossz film! Én ajánlom!
Imbd: 6,8/10 (3.547)
Saját: 6,5/10

A bátrak hazája

Iraban háborúzós film. Egész jól indul. Egy csapat katonát kiválasztanak, hogy valami missziónak vigyenek segélyt A pontból B pontba. Rutin feladatnak indul, de kelepcébe esnek, és rájuk támadnak. Vannak halottak, sebesültek, az épkézláb katonák pedig bevetik magukat a házakba, hogy megtisztítsák azokat. Izginek indul, de aztán a csatajelenetek hamar abbamaradnak, és a film az első 20 perc után nem szól másról, mint a túlélők otthoni beilleszkedési problémáiról, és a rehabilitációjukról. Ami nem lenne baj, de ez kicsit laposra sikerült szerintem. Többet vártam....
Imbd: 5,6/10 (5.627)
Saját: 5,0/10

2010. december 23., csütörtök

Hunt to Kill

Igazi B kategóriás film!
És ezzel nem leszólni akarom, mert annyira azért nem rossz film. De jó sem. Igazi középszerű, lerágott csont. kismillió ilyen filmet láttunk már...szóval szinte felesleges volt elkészíteni. De ha már elkészült, egyszer meg lehet nézni, mondjuk így szünidőben péntek délelőtt...
A sztori szerint egy rabló csapat egyik tagja átveri a többieket, és lelép a zsákmánnyal. Utána erednek, hogy még a határ átlépése előtt elkapják. Ehhez vezetőre van szükségük, aki segít nekik az erdőben. Ne hát hogy hogynem, főhősünk dulifuli kislánya pont rosszkor van rossz helyen, és túszul ejtik, vele kényszerítve az apát, hogy csapatukat segítve kamatoztassa erdész-határőr tudását. Megkezdődik tehát a kóbor rabló üldözése. Közben persze lányát is félti, próbálja kiszabadítani. A végére elfajulnak a dolgok, s akkor már a lét a tét. A kemény kopter határőr átmegy Rembóba....és levadászik mindenkit! ENDE....
Imbd: 5,3/10 (1.120)
Saját: 4,7/10

2010. december 22., szerda

Tron Legacy


Háááát.... Elöljáróban annyi, hogy többet vártam! 

Szerintem feltétlen kell az előző film ismerete ahhoz, hogy az ember jobban be tudja fogadni a mostani részt. Azonban ha jól ismered az első részt, kicsit csalódni fogsz a mostaniban, mert itt túlmisztifikáltak egykét dolgot, másik oldalról viszont pár dolog mellett könnyedén elsiklottak a készítők.
Nos az első részben több hangsúlyt fektettek a digitális világban "élő" programokra. Megismerhettük hogy bizony komoly feladataik vannak. Van aki számlázóprogram, van aki szórakoztató játékprogram. A mostani részben ez már természetesnek gondolták, egy másodpercet nem foglalkoztak vele. Az első részben a digitális világnak csak egy szeletét ismerhettük meg, de láttuk hogy bizony nagy világról van szó! A mostani részben gyakorlatilag egy város méretű pályára koncentrálódott minden. Furán kicsi térnek az első részhez képest. A régi részben jobban meg volt magyarázva a "játék", azaz maga a küzdelem! És mégcsak véletlenül sem a többi program szórakoztatása volt a cél. A mostani részben egy cirkuszi gladiátor küzdelemmé vált az egész. Próbálva talán új értelmet adni neki...de ezért kár volt.
Hozzáteszem mai fejjel végignézni az első részt, egy szenvedés lehet, főleg a mai fiatalságnak. De azt vallom, kell, hogy jobban értse az ember a mostani részt. Abban több volt a háttérinfo, több volt a mondanivaló. A mostani kicsit Neosan mátrixosra sikeredett, főleg miután az öreg Jeffy-t megtalálja fia. A végén amit művel az öreg....alfába menetel, gondolattal "robbantás" meg mittudomén....glória a feje felett, meg.... ááááá kicsit sok volt. Ettől azért bithezragadtabbnak kellett volna lennie a filmnek. Túlspilázták sajnos.
És még csak a 3D-től sem voltam hasraesve tőle. LEhet IMAX-ben üt, de sima 3D-ben nem.
A sok lehúzás után azért megjegyzem, hogy én nem untam a filmet azért! Az első rész mélyebbsége mellé ez most egy jó adag látványosság volt. Nem utáltam meg a TRON világát. :)
De olyan érzésem volt, hogy ez csak egy kirakatlimcsi. Nem kellett bele a mélyebb mondanivaló, csak egy könnyed 3D mozit akartak csinálni. Sajnos.
Mindenesetre az első rész nekem nagy kedvencem volt anno, ezért nekem simán jó volt a mostani film is. Nosztalgiáztam egy jót! De sokkkkkal többet ki lehetett volna hozni belőle.....
Imbd: 7,7/10 (8.101)
Saját: 6,5/10 (próbálva objektíven értékelni...ami nehéz, mert én tron fan vagyok)

A por

Ángélusul: Spun. 
Hát ilyen betépett filmet ritkán látni! Olyan "blöff" és "trainspotting" jelenetekkel teli! :) Apám... nagyon elvont, szétszívott egy film! Mintha csak a készítők is folyton szippantottak volna :)
Nagyon jó a szereposztás is: Mickey Rourke, Johna Leguizamo, és Brittany Murphy (aki nemrég sajna elköltözött már e világból). A képen látható Ross a képen nem látható metanfetamingyáros Mickey Rourke embere. A mindenes, aki bármikor lehet ugrasztani. Fuvaroz, drogot szállít, bevásárol, ilyesmi. Aztán van egy szál, ami Leguizamo-ról szól, akinek szállítják pl a port. Ő valami terítőféle lenne, de ő is folyton beszívva... Aztán ott vannak a nőik...balhé, kiabálás, dugás...
Ennyiről szól a film. Akkora kavarc, hogy az beszarás! De nézhető szerintem!
Imbd: 6,6/10 (16.382)
Saját: 4,5/10
De csak azért ennyi, mert nincs olyan sztorija mint pl egy trainspottingnak. Ez csak úgy egy szelet az életből, pár nap eseményei....aztán vége. Lehetett volna jobb keretet adni neki. De a film világa, a megvalósítás, az nagyon ottvan! Igazi betépve érzés!

A Shaolin 36 próbatétele

Kung-fu film 1978-ból. 

A történet szerint egy ifjú tanuló összetűzésbe keveredik a tatárokkal, akik lemészárolják apját, neki pedig menekülnie kell. Egy Shaolin templomban talál végül menedéket, ahol hosszú évek alatt a kung-fu mesterévé válik. Ám vallás ide, vallás oda, csak nem tud szabadulni a gondolattól, hogy édesapját megbosszulja, és a vidéket meg ne szabadítsa az elnyomásból. Miután mind a 35 próbatételt teljesítette, meg kívánná alapítani a 36. kung-fu szobát, hogy a civileket is oktatni tudja. Így maga a harcművészet is jobban fenn tudna maradni, másrészt az emberek is meg tudnák magukat védeni a támadókkal szemben.
A rendfőnök büntetésből elküldi a templomból, hogy vezekeljen. De vezeklésre nagyon nem lesz ideje, hamar összeakad megint az elnyomókkal, de most már nem menekül el előlük...

2010. december 18., szombat

La Horde

Mint az a címből is sejthető, egy francia filmről van szó. Egy francia horrorfilmről. Egy zombis horrorról. :) Fincsi mi? :)
A film a benne elhangzott szállóigéhez hűen: odabaszós! Keményen nyit már az elején. Egy halott zsarut vizslathatunk hosszú másodpercekig...aztán temetés....majd bevetés, azaz bosszú. De nagyon nem úgy jönnek be a dolgok ahogy a négy zsaru eltervezte. Alig kezdik meg a behatolást, már tacsakban folyik a vér, hullanak is az emberek. Nagyon felpörgették ezt a filmet. nincs benne semmi cicó az szent. Egy merő hent az egész. Értelmetlen, de látványos hent. Ráadásul eltúlozva minden. Egyik zombit sem lövik fejbe elsőnek ugyanis. Verekszenek velük, meg telepumpálják a testüket ólommal, hogy aztán egy betontuskón szépen lassan bébipapisra verjék a koponyájukat. Aki ezt a filmet választja, készüljön egy jó karéj kenyérrel, mert lesz tunkolnivaló vér rendesen :)
Semmi több ez a film, mint egy "könnyed" kikapcsolódás. Nem egy REC, nem egy 28 nappal később, és nem is The Walking Dead.
Viszont amennyire egyszerű, mondanivalótlan és az eseményekre magyarázatot nem adó, annyira kiszámíthatatlan a vége. Mármint a film 3/4-ig biztos senki nem fogja sejteni ki(k) élik túl, s hogyan.
Komolyet ne várjatok tőle, de egy agyzsibbasztó véres limcsinek tökéletes!
Imbd: 6,0/10 (2.369)
Saját: 6,0

Dorian Gray

Sokat nem tudtam a történetről, csak hogy Oscar Wilde szüleménye, és amennyit "A szövetség" című filmből meg lehetett a karakterről tudni. Nos a film semmi extrát nem hozott ahhoz képest, talán csak annyit, hogy jóval nőfalóbb volt ahogy most kiderült, mint ahogy gondoltam.
A fiatal Dorian apja halála után visszatér londoni birtokára, ahol az angol nemesség egyből befogadja. Egyből akad egy mentora is aki szépen lassan rávezeti, hogyan éljen széles életet, ne csak hosszút. Közben egy festő megörökíti képmását. Minden tökéletesnek tűnik, de aztán Dorian egyre szélesebb életet él, s lassan rájön, valahogy különleges a kapcsolata a képmásával. Bármi rossz történik vele, azt a kép átveszi tőle. Nincsenek sérülésnyomok, nincs másnaposság, nincs öregedés. Minden a képpel történik, ő maga megőrzi fiatalságát, és sértetlenségét. Elrejti hát a titkot, és még jobban beleveti magát az életbe....
És nagyjából ennyi... Egy orgia, gyilok, italozás, kábszerezés, fogadások ésatöbbi. Aztán a film végére mentora is rádöbben micsoda egy szörnyet hozott ki a srácból, mikor már lányára is kiveti hálóját. Merthogy közben mindenki felett eljár az idő, kivéve persze Doriant. 
Imbd: 6,3/10 (10.890)
Saját: 4,5/10
Nekem annyira nem jött be. Egyszer nézhető, de nem feltétlen fáradt estén, mert elalhatsz rajta, mint ahogy én is :)

2010. december 14., kedd

Gemini projekt 19-20. hét

Váratlan fordulat a projektben!
Mai naptól az is lehetne a szlogenem: "Ne vitatkozz egy lányos apával!"
Úgy kezdtük ezt a nem-megállapítósdit, hogy valószínűleg mindkettő fiú. Aztán legközelebb már azt mondta az orvos, hogy az egyik biztosan fiú, a másikat nem látja tisztán, de szerinte ő is az.
Aztán eljött a mai nap. Asszony gatya letol, blúz felhúz, ágyra dől, doki UH gépet bekapcs, kence a pocira, ozt had szóljon.... 
Pár perc elteltével, állammal a földön, úgy állt a helyzet, hogy az egyik bizonyosan lány, a másik nem mutatta magát jól, de vélhetően ő is... DÖBB...
"Ekkora derült égből seggberúgásban még nem volt részem. Akkor sem lettem volna jobban meglepődve, ha reggel úgy ébredek, hogy oda van varrva a fejem a szőnyeghez." (Chevy Chase - Karácsonyi Vakáció)
Nem értettem az egészet....Hol a fiam???? Azt mondják, hogy egy gyermeknél csak egy a biztos: az anya. Ha ez így van, akkor ki feküdt múltkor a dokinál  UH vizsgálaton???? Mert ezek szerint Eri nem lehetett! Bigámista lennék? Vagy más párját kísértem volna be??? :) Aznap is ott voltam, s láttam én is a kölök csékjét! Ott fityeget a bika csöke, egy nagy zacsival komplett. Még mondtam is, hogy apgyafija! :) Erre most meg lány.... ott voltam, láttam. Tényleg muffja van! Napjában többször látok kolbászt, sőt minden pisiléskor fogdozok (kizárólag a sajátomat!), de azért buxát is láttam már nem kevésszer! :) Amit most a monitoron láttam, nekem is nunusnak tűnt.
Még él a remény, hogy a másik talán fiú, de azt hiszem rá kell készülnöm, hogy mindkettő lány, s akkor nincs közös recsegve dallamfingás, sörivás, nem játszhatok távirányítós autóval sem, merthát lányoknak sírós-bekakilós műanyag baba kell. Azzal meg biztos nem fogok játszani! :)
Úgy érzem egy csomó dolgot, amit én nem kaptam meg gyerekkoromban, azt most sem fogom tudni kipróbálni. Legjobb ürügy lett volna a gyereknek venni egy távirányítós repülőt pl, hogy tenmagam játsszak vele, míg ő nézi., s örül neki. Hát ennek most lőttek úgy néz ki.....
Eddig nem éreztem magam lányos apának.... az eddigi vizsgálatok alapján számba sem vettem ennek lehetőségét. De ma a vizsgálaton, csak álltam ott tanácstalanul, mint kezdő buzi a gőzfürdőben...
Nézzük a dolog jó oldalát: Erinek lesz segítsége a házimunkában, én meg maradhatok egyeduralkodó kakas ezen szemétdombomon! Már hallom is: "Lányom, légy oly jó, és hozz apádnak egy sört!" miközben a kedvenc scifimet olvasom... De pl bátran járhatok airsoftozni is, nem fog nyavajogni a gyerek, hogy ő is jönni akar.
Ocsúdva a lányapás felismerésből azért meg kell említenem, hogy hál isten mindegyikükkel minden a legnagyobb rendben van! Legalábbis a bogyókkal. Eri vesetágulata ugyanis most rosszabb mint volt. Mai napon 7x4cm, így az orvos azt javasolta, minden órában legalább 15 percet legyen négykézláb, hogy a bogyók ne nyomják annyira a vesevezetéket. Pedig ez még csak rosszabb lesz. Singleplayer terhességnél a vesemedence tágulat a 30. hét környékén szokott jelentkezni, de addigra azért már jó nagy a baba is. Mi lesz velünk később, hisz a két bogyó nagyobb mint egy. A grafikonon is látszik, hogy még csak most fognak igazán nagyot ugrani súlyban, méretben.
A bogyók most a harmadik X-nél járnak korban, méretben
No és persze a nevek....most egy kicsit gondban vagyunk ... Bence-Barna ugrott.... és nincs egyelőre semmilyen alternatív ötlet... vehetjük elő megint az utónévkönyvet.
Báááár egy névben lehet meg fogunk tudni állapodni: Hanna. Ez mindkettőnknek tetszik. Mostanában elég gyakori....ez engem kicsit zavar....de amiben egyöntetűen meg tudunk állapodni, azon nincs értelme tovább rágódni.
Legjobb lenne persze egy Hanna-Barna páros! :)
Eri már egyre többet bújja a netet, fürkészi mit honnan lehetne olcsóbban beszerezni, meg hogy mi az amit ő maga is meg tudna csinálni, megérné e egyáltalán, ésatöbbi...
Hétvégén összeraktam a gyerekágyakat, egyrészt hogy megtudjuk megvan e minden alkatrészük, másrészt hogy hogy néznek ki, hogy férnek el, hogyan rendezzük el őket. A vége az lett, hogy fingunk nincs....kell még a pelenkázóasztal is, akkor lehet csak végleges formát adni a szobának.


Nem vészes az egész, egy katroc összeszerelése ~10 perc. Ezt meg is örökítettem, íme:
A végére pedig a szokásos Eri pocak fotó(k):

Éééés ráadásként a mai UH vizsgálat anyagából összevágott kis videó:




2010. december 11., szombat

Az első fejátültetés

Ez egy dokumentumfilm, ami a hidegháborúban dúló egészségügyi robbanásról szól. A két nagyhatalom, az USA és a SzovjetUnió célja is nemcsak az űr elérése volt, nemcsak a fúziós erő létrehozása, de az élet meghosszabbítása is. Mindkét oldal vezetősége szabad utat engedett a tudósainak, hogy kutassák a hosszabb élet titkát. Mint minden másban akkoriban, e téren is az oroszok jártak előrébb!
1954-ben a Szovjetunió feltárta a világnak tudományos sikerét – a kétfejű kutyát.
1954-es kísérletének eredménye - egy teljesen kifejlődött szelindek kutyus, melynek fejét hozzávarrták egy másik vadászkutya felsőtestéhez - olyan teremtmény volt, ami teljes valójában kívül esett a tudomány határain. Ez a fura állat Vladimir Demikhov, sebész kísérletének köszönhető.
Ezek a dolgok elég bizarrnak tűnnek még a mai szemmel is, hát még akkoriban!
Ám az ilyen kísérleteknek köszönhetjük, hogy mára már szinte rutinműtétnek számít a szervtranszplantáció, sok sok emberi életet mentve meg ezáltal.
Kb 45 perces kisfilmről van szó, ajánlom mindenkinek!


Devil

Ördög. (na végre egy olyn fordítás, ami nem is igényelt többet. Örülök hogy nem valami "Az ördög maga" vagy "Elkárhozottak halála" vagy "A felvonó" lett a bugyuta cím)
Kíváncsian ültem le a film elé, mikor megtudtam hogy egy újabb Shyamalan filmről van szó. Mint azt már korábban említettem bejegyzéseimben, én Shyamalan fan vagyok. Kivételt képez ez alól a "léghajlító". Az nem jött át....szerintem az nem is tipikus M.N.S. ( Manoj Nelliyattu Shyamalanfilm.
De kanyarodjunk csak vissza ehhez a filmhez...
A sztori nagyon leegyszerűsítve a következő: 5-en utaznak egy liftben, mikor a lift egyszercsak megáll. Aztán furcsa dolgok történnek, s az egyik utas meghal. Majd szépen lassan elkezdenek fogyni, amit az épület biztonsági őrség, később a rendőrség bevonásával végignéz a lift kameráján át. A tűzoltóság segítségét kérik, s megpróbálják elérni a kabint, mielőtt mindenki meghal. De valahogy semmi nem jön össze. Nem is jöhet, mert ahogy közben kiderül, az egyik utas maga az ördög, aki mielőtt elrabolja a kiszemelt lelkeket, még játszadozik velük egy kicsit.
Ennyi...nem írom le a végét :)
Nekem tetszett! Nem kiemelkedő alkotás, ettől tud MNS jobbat is, mint azt már többször láttuk is tőle. És nem is többszörnézős, mivel a film kulcsa, hogy ki lehet az ördög???? Másodjára már evidens lenne minden, elveszítené a film a lényegét.
De egyszerre szerintem simán nézhető nem túl szorongós, de épp eléggé izgulós.
Imbd: 6,6 (7.101)
Saját: 6,5

2010. december 10., péntek

Yojimbo

A testőr.
Japán film ez is. A hét szamuráj úgy megtetszett, hogy beszereztem egy másik régi régi nagy alkotást, az 1961-es Yojimbot.
A történet szerint egy ronin (gazdátlan szamuráj) egy olyan településre érkezik, amelynek lakóit két jómódú, egy selyemmel foglalkozó üzletember és egy szakéval foglalkozó zsoldosai tartják rettegésben. 
Főhősünknek pénzre van szüksége, ezért egy gyors bemutató után munkába áll a neki többet ígérő mellett. És nagy érte a licitharc!
Végül rá kell jönnie, hogy a városka békéjét csak úgy nyerheti vissza, ha mindkét táborral harcba száll.
Nekem bejött ez a film is. De tudni kell mit várjon tőle az ember.
Imbd: 8,3/10 (30.292)
Saját: 6,5/10 (és ebbe itt is beleszámolom azt, hogy eljárt felette az idő, akárcsak a hét szamuráj felett. A maga korában simán 8,5 lehetett!!!)

2010. december 7., kedd

The Town

Tolvajok Városa
Ben Affleck filmje! Mint rendező, mint társ forgatókönyv író, s mint főszereplő is jegyzi a filmet. És nagyon tud a srác!
Ben egy kisebb rablóteam vezető tagja. Profin nyomják, nem szaroznak. Épp egy bankot rabolnak ki, mikor az egyik alkalmazott rájuk riasztja a rendőrséget. Még eltüntetnek minden nyomot, aztán már indulnak is....ám a biztonság kedvéért magukkal viszik a fiókvezető csajt túszként. Később elengedik, de hogy biztosak legyenek benne, hogy a csaj nem tud semmit, Ben utánajár, leinformálja, megfigyeli. Ez olyan jól sikerül, hogy meg is ismerkednek, s bele is szeret. Ez a sztori alapja...többet nem árulok el, megéri megnézni!
Ritka manapság az ilyen rabló-pandúros film. Leginkább a "Szemtől szemben"-hez tudnám hasonlítani.
Feltétlen ajánlott alkotás!
Imbd: 7,9/10 (21.956)
Saját: 8,0/10

2010. december 6., hétfő

Eplény SkiAréna

2010 december 5-én az eplényi SkiAréna megnyitotta kapuit, kezdetét vette a 2010/2011 évi síszezon!

Természetesen ki nem hagytam volna, hogy ott legyek, s találkozzam a tavaly megismert arcokkal. A nyitás 9:00-ra volt tervezve, addigra mindenképp oda akartam érni. Az aréna fórumján úgy beszéltük meg a többiekkel, hogy 8:30-kor találkozunk a parkolóban. Kicsit korábban érkeztem, felcuccoltam, s mire a többiek elkezdtek beszállingózni, én odaslattyogtam a pénztárhoz. Annyira időben voltunk még, hogy első lettem a sorban! :)
Ekkor jött egy kis kellemetlenség, az üzemeltetők bejelentették, hogy a pálya csak 10:00-kor tud kinyitni, mert problémáik akadtak mind a jegyárusítással, mind a pálya aljának éjszakai ratrakolásával. Végülis aztán 9:30 körül megkezdték a jegyek árusítását. Épp időben, mert addigra bizony kezdtem cefetül fázni.
Mire minden fórumos társnak megvettem a jegyeket, már vagy öten beelőztek a másik ablaktól :)
Nem siettünk a felvonóhoz, elébb beültünk a Holle Anyóba egy kicsit melegedni, beszélgetni pár percet.
Aztán eljött a pillanat, felültünk a Szent Sólyomra, s irány a hegycsúcs!
Gyönyörű a kilátás a négyüléses libegőről....
A tetőn összeszedtük a csapatot, aztán irány a pálya!
Sajnos csak délig tudtam maradni, de legközelebb majd ráhúzok :)
Addig íme egy hamarjában összedobott videó a délelőttről:

És íme médiákból a sajtóanyag:
tv2, Tények (01:33-tól vagyok én)

SíTV (innen a videót nem tudom beszúrni, szóval link itt) itt az utolsó képkockákon integetünk

Skyline

CGI a köbön! Látvány mindenekelőtt! Tartalom, s mondanivaló a háttérben....Ez a Skyline!
Az elkövetkező évben elég sok földönkívüli témát feldolgozó film érkezik a mozikba. A sort a még idén megjelenő Skyline nyitotta. S hát egyvalamire jó: ha ez a mérce, akkor ezt könnyű lesz megugrania a következőknek! :)
Ilyen tartalmatlan, mondanivalótlan filmet rég láttam! Nem éri meg a mozijegy árát sem! :)
De tényleg....
Egyszer csak vége lett a filmek. Azt hittem, hogy talán bealudtam közben vagy valami...de nem! Mégsem értettem egy kukkot sem belőle!
spoiler
jönnek az idegenek, felszippantanak boldog boldogtalant, hogy sub-zeronként az agyukat gerincestől kikapva testükből, felhasználják azokat saját magukba. Tehát emberi agyak által vezérelt lények/szerkezetek (a fene tudja melyik mi volt) kutatnak túlélő emberek után. Aztán jön a hadsereg, visszavág. De bújkáló főhőseink közben folyamatosan fogyatkoznak, majd a végén "A" főhős agya nem aszimilálódik, s ugyan átültetésre kerül, mégis emberi gondolkodással. SNITT vége
spoiler END
Vicc az egész...
Imbd: 4,6/10 (6.817)
Saját: 4,0/10 ( de csak a látvány miatt)

A hét szamuráj

Gondolom mindenki ismeri "a hét mesterlövész" című hálivúdi filmet. Nos az a film ez alapján az 1954-es japán film alapján készült. Hollywood méltán híres a koppintásairól s úgy látszik nem is ma kezdte. A hét mesterlövész egy alapműnek számít ma.
Kíváncsi voltam hát az eredeti történetre.
S azt kell mondjam még talán jobb is mint a western!
A sztori nagyjából ugyanaz: hét szamuráj megvédeni készül egy szerencsétlen falut a rablók támadásaitól. Fizetségre nagyon nem számíthatnak, mégis szembeszállnak a nagy létszámfölénnyel. S a végén győzedelmeskednek.
Ez így most lehet elég bugyután hangzik.... De érdemes megnézni! Aki nem óckodik a régi filmektől, vagy a csingcsung filmektől, annak szerintem must see!
Komoly hangvételű film!
Imbd: 8,8/10 (99.812)
saját: 7,0/10 (de csak azért, mert eljárt felette az idő! A maga korában szerintem a 9,0 pontot is megadtam volna rá!)

Remember Me

A cselekmény a főszál előtt 15 évvel indul. Egy kislyány szemtanúja lesz, ahogy anyját egy rablótámadás során hidegvérrel lelövik. SNITT
A Robert Patiszon által játszott srác egy utcai bunyóba keveredik, ahol eljátsza a hőst, még a rendőrnek is meg akarja magyarázni mi a dolga, aminek az lesz a vége, hogy az őrsön köt ki, egy mokkával a szeme felett. SNITT
A haverja rájön, hogy a rendőrnek van egy lyánya, akin milyen frankón bosszút tudna Patiszon állni, úgy, hogy felszedi, ozt dobja. De Patiszon beleszeret a lyánba. SNITT
Közben megtudjuk, hogy a lyány az, aki látta gyermekként az anyja halálát, Patiszon, meg egy mérhetetlenül gazdag faszi középső gyermeke, aki apját vádolja bátyja öngyilkosságáért. Szóval valahol mindketten sérültek lelkileg, a csaj is meg a srác is.
Már éppen kezdenek jóra fordulni dolgaik, épp mindenki békülni látszik mindenkivel, amikor.....(it ezt nem mondhatom el) aztán vége a filmnek.
Egyszer nézhető film, de semmi tartalmas. Lapos de egyszer nézhető limcsi, ha épp nincs semmi más.
Imbd: 7,0/10 (19.000)
Saját: 4,5/10

Hozzáteszem, hogy nekem szimpi ez a patiszon gyerek, lehet ez is vitte a hátán a filmet.

2010. december 4., szombat

Gemini projekt 17-18. hét


Túl a 18. héten. Legalábbis a naptár szerint. Az e heti kórházas UH szerint ugyanis a méreteik alapján "még csak" 17 és fél hetesek. De ne rohanjunk ennyire előre...

Legutóbbi blogbejegyzésem óta a következők történtek:
Eri májenzim szintje hál isten rendbe jött. De a genetikai vérvétel eredményétől azt hittem hülyét kapok. A 16. hét betöltésekor a kötelező AFP vizsgálat eredménye kicsit padlóra tett. (nyitott gerinc, down kór szűrése) Az eredmény helyett ugyanis kaptunk egy levelet, hogy "magas AFP szint, a vizsgálatot meg kell ismételni" Ennyi. Mi ugyan vártuk hogy rossz értéket kapunk, hisz a normál érték 0,7-2,5 MoM között lenne. De ez egy baba esetére igaz, két baba esetén dupla értékek lesznek. De mi csak egy ilyen tőmondatos levelet kaptunk. Ráadásul a feladáshoz képest 3 nappal később ért ide, a gyalog 10 percre lévő kórházból!!! "Van egy orszáááág, ahol álmomban jártam: Magyarorszááááág!" Ez már eleve hihhhetetlen a 21. században. Egy ilyen fontos vizsgálat rossz eredménye esetén, miért nem hívnak fel? Vagy SMS...vagy email... bármi, csak azonnal! Ehhez jön még, hogy pénteken 11:00-kor kaptuk kézhez a levelet, amiben az volt, hogy a következő munkanapon fáradjunk be a vizsgálat megismétlésére. Azaz hétfőn! Hát én azt hittem agyfaszt kapok....mondom én a hétvégét nem bírom ki így idegileg. Legalább írták volna le hogy mennyi is az a "magas érték", de mivel nem írták, az ember a lehető legrosszabbra gondol, biztos azért nem írták, mert nagy a baj, nehogy összeszarjuk magunkat. Hál isten 13:00 után sikerült telefonon elérni a kórházat, ahol Eri korábbi nőgyógyászának asszisztense megismerte Erit. Hamar ki is derítette, hogy a mi értékeink teljesen rendben vannak, a levelet rosszul küldték ki, nem nekünk kellett volna! Erre varrjatok gombot! Mert ez egyben azt is jelenti, hogy valaki viszont nem kapta meg a levelet ! ! ! "Én ezt az arcot mááár őőőrzöm, Magyarorszáááág!" Őrület ami az egészségügyben van...
Ezen a héten betöltöttük a 18. hetünket, megvolt hát a kötelező kórházi UH is. A vizsgálat szerint a bogyók (így hívom a lurkókat....Erit meg bogyótárolónak becézem mostanra már rendszeresen) 17 hét 3 napos és 17 hét 4 naposak. Szóval méretileg kicsit most már elmaradnak a singleplayer terhességtől. De gondolom ez normális. Legalábbis a doki nem mondta hogy gáz lenne. Nomeg aztán a kórházi UH gépről már írtam....epphogy nem gőzhajtány.
Viszont hogy ne legyen teljes az örömünk, Erinél vesemedence tágulatot diagnosztizáltak. Ennek valószínűsíthetően az az oka, hogy a bogyók nyomják a vesevezetékét. Ennek folyományaként vigyázni kell most, nehogy hugyuti fertőzést kapjon, mert a bogyók úgy könnyen felülfertőződhetnének. Biztos ami biztos voltunk a házidokinál is, aki adott egy beutalót az SZTK-ba az urológiára. Hétfőn megyünk. Jobb félni mint megijedni, bár vélhetően nincs nagy gond.
De jó dolgok is történtek az elmúlt időszakban! Egyre többször dudorodnak hol itt, hol ott a bogyók! Mostanra már heti több alkalommal én is meg tudom őket simizni, mikor kitüremkednek Eri pocakján át! Kicsit bizarr érzés :) 
Bevásárlás. Nem tudunk már bírni magunkkal, s mivel babaexpo is volt a városban, megkezdtük hát a szükséges felszerelések beszerzését. Kezdem a mellszívóval... érdekes egy szerkezet :), de túrtunk egy rahedli kis rucit is. Vettünk fertőtlenítőt, pelenkakukát, pihenőszéket, egy kengurut (nem, nem az állatot, hanem egy bogyóhordót...olyan mint egy hátizsák, csak ebbe gyereket kell tömni). Amit lehet használtan, jóárasítva, amit nem, annak meg jól utánajárva a lehető legjobb áron.

Sőőőt mai napon megvettük a kiságyakat is, meg egy emeletes ágyat. No ez az emeletes ágy kicsit túlzásnak tűnhet így előre, ugyanis legkorábban 3-4 év múlva lesz rá szükség. DE! Ez egy olyan ágy, ami kettészedhető! Úgyhogy amíg a bogyók nem születnek meg, addig vendégágyként fognak funkcionálni, mikor megszületnek meg úgyis akartunk egy egyszemélyes ágyat a babaszobába, ha ott kéne velük aludni. (születésüktől fogva külön szobában lesznek tőlünk). De annyira megtetszett ez az emeletes ágy...én is mindig ilyent akartam anno...és olcsó is volt! Ráadásul minden tömör fenyő! És tényleg: nem kerültek sokba, különben nem vettük volna meg őket :)
18. héten lehet még kicsit korai ez a nagy bevásárlósdi... de egyrészt már nem bírunk magunkkal, másrészt, meg el kell kezdeni szépen lassan a beszerzéseket, mert egyszerre nem is lehet sem anyagilag, sem átgondolatlanul. Már régóta nézelődtünk ilyen téren, de most tényleg kedvező áron tudtuk ezeket beszerezni. Nézegetünk babakocsikat is... de még nincs konkrét kiszemelt típus. Elsőnek egy olcsó dupla mózeskosaras valami kéne...kb fél évig. Aztán majd valami egymás mögött ülős sportkocsi, hogy könnyen lehessen lavírozni vele itt a városrész szűk járdáin. De ezt még nem kapkodjuk el.

És akkor két UH kép... olyan amilyen. Ilyenre futja a tb-ből:


Eri pocakja pedig így néz ki a 18 héten:

Láncra vert igazság

A héten nagyon nem volt időm filmezni, de örülök, hogy mikor időm engedte, ezt a filmet választottam. Megérte.
Már a stáblistakor felkaptam a fejem, egy nagyon rég nem látott, nagy kedvenc színészem játszik benne: Alan Alda (a képen a bal oldali öreg). Szóval éreztem hogy szar film akkor már nem lehet :)
A történet arról szól, hogy egy újságíró nő (Kate Beckinsale, a képen...hol is....jaaa középen!) egy belpolitikai tényfeltáró cikke nagy port kavar fel, megírja egy titkos CIA ügynöknő, Erica van Doraen akciójának történetét, mely alapján az egész kormány besározódik. A forrásai szikla szilárdak, egymástól függetlenül megerősítik a sztori valóságát. De ekkor jön a bibi. Az állam szövetségi ügynökének (Matt Dillon, a képen jobb oldalon) egyetlen feladata van: megtudni a forrás(ok) nevét, hogy el lehessen őket ítélni hazaárulásért. Amennyiben azonban az újságíró nő nem vall, úgy a nyomozás akadályozása miatt neki kell ülnie.
De a nő nem enged. Nem adja ki forrását.
Gyakorlatilag nála van a börtön kulcsa, hisz csak egy nevet várnak tőle, s máris szabadon engedik. Ő az aki úgy dönt: hallgat. Tárgyalások sora után már már felcsillanni látszik a remény... de az állam nem enged.
A film végén pedig van egy akkora DÖBB... mi nézők megtudjuk ki is a forrás, s miért is védelmezi a nő. 
A film közben folyamatosan úgy érezzük, hogy fel kéne már fednie a forrást...de a végén megértjük miért nem tette. Utólag belegondolva többször is utaltak a kilétére a film közben, de nekem nem esett le, míg nem mutatták meg. Ám akkor megvilágosodott minden! :)
Imbd: 7,4/10 (10.340)
Saját: 7,5/10